2022. December 20.
2022. December 14-én délután 13 órakor megrendezésre került az Atomfizika Tanszék évzáró ünnepsége.
Az évösszegző beszédet és a biztonsági intézkedések éves ismertetését követően az esemény során kiosztásra kerültek az Atomfizika Tanszék Publikációs pályázatainak eredményei is.
Ebben az évben a pályázat második helyzettje Holló Csaba lett, az első helyezettnek járó jutalmat pedig Dr. Udvarhelyi Péter vehette át.
Elbúcsúztattuk nyugdíjba vonuló kollégánkat, Varga Dénest és Dr. Kocsányi Lászlót is.
Az eseményt egy kellemes hangulatú, csoportos koccintás követte a kollégák által hozott édességekkel és sütemények mellett.