A színek csodálatos világa

ISMÉT ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK TÖLTÖTTÉK MEG A MŰEGYETEM ELŐADÓIT


Gyerekegyetem Plusz néven egynapos ismeretterjesztő program várta az érdeklődőket és szüleiket.

A BME a Tudományok Ünnepe Rendezvénysorozat elemeként ismét megnyitotta kapuit az általános iskolások számára. A Gyerekegyetem Plusz programot az idei nyári tábor lakóinak, valamint a 2015-ös várólistán lévő 135 gyermeknek szervezték. Két előadást, valamint az aulában és a kerengőben demonstrációkat láthattak az érdeklődők, akik jórészt szüleikkel érkeztek.

Koós Krisztiánné Szilágyi Brigitta olyan kirándulásra hívta hallgatóságát, amelyhez a matematika szolgáltatta a térképet. A TTK Geometriai Tanszék docense a bennünket körülvevő világban uralkodó rend szépségeit mutatta be előadásában. A csigahéjak vagy a virágszirmok geometriája gyakran szolgál mintaként egy épület kialakításához vagy akár egy műszaki berendezés megtervezéséhez.

Sarkadi Tamás a Természettudományi Kar Atomfizika Tanszék tudományos segédmunkatársa előadásában a színek csodálatos világáról beszélt. Bemutatta a színkeverés alapelveit, a diákok megtudhatták, hogyan bonthatják fel a fehér fényt színösszetevőire, és hogyan rakhatják újra össze a szivárvány színeit, hogy fehér fényt kapjanak. Lámpákkal és festékekkel végezték el a kísérleteket, amelyek segítségével a tévéképernyő és a színes nyomtató működésének alapelvei is könnyedén megérthető.

Az előadás második felében a fény előállítására szolgáló eszközöket ismerték meg a gyerekek: megtudhatták, miért gazdaságosabbak a LED-es fényforrások a hagyományos villanykörtéknél.

A szervezők az eseményre két rejtvénnyel is készültek, amelyek helyes megoldásáért az előadások után nyereményeket sorsoltak ki.

HA - TJ

Fotók forrása: gyerekegyetem.bme.hu